
Dr. Daubner Roland
2016 ban végeztem summa cum laude minősítéssel a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. Egyetemi pályafutásom alatt egy évet Rómában töltöttem cserediákként, valamint a nyári gyakorlataimat lehetőség szerint külföldön végeztem el. Emellett eredményes Tudományos Diákköri munkát is végeztem, számos konferencián és kongresszuson vettem részt. Anyanyelvi szinten beszélek magyarul es románul, felsőfokon angolul és olaszul. Alapszinten németül. A diplomám megszerzése óta igyekszem naprakészen tartani tudásomat, ezért a kötelező továbbkésések mellett, számos, szabadon választható szakmai, gyakorlat orientált továbbképzésen is részt veszek. Az eddigi pályafutásom alatt dolgoztam OEP finanszírozott és térítéses, magán ellátásban, emellett külföldön is volt szerencsém tapasztalatot szerezni. Fő érdeklődési területeim a konzerváló fogászat és a protetika. A munkám során elsődleges a fájdalom és az atraumatikus kezelés, az orvos-beteg bizalmi viszony kialakítása. Egy olyan ellátást szeretnék végezni ahova a beteg mindig bizalommal és félelem nélkül visszatér. Sokszor a páciensek rettegve, szorongva ülnek be a fogorvosi székbe. ezért elsődleges célom a beteg megnyugtatása, félelmeinek eloszlatása. Mivel én is ültem már fogászati székben, ezért a fájdalom elkerülése és megszüntetése a legfontosabb számomra. Munkám során arra törekszem, hogy egy megfizethető, minőségi munkát nyújtsak egy nyugodt, barátságos környezetben, ahova a beteg mindig bizalommal visszatérhet. Igyekszem a kezelést úgy elvégezni, hogy az a lehető legjobban megfeleljen a paciens igényeinek, a jó beteg-orvos kommunikáció kialakítása alap szükséglet egy sikeres kezelés véghezviteléhez. Csapatunk kiváló szakmai es technikai háttérrel rendelkezik, így Ön biztonságban erezheti magát a kezelés során. A minőség számunkra nem opció, hanem alapelváras. Keressen fel minket bizalommal.
dr.Mohás Eszter
2016 ban végeztem summa cum laude minősítéssel a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. A munkám során elsődleges a fájdalom és az atraumatikus kezelés, az orvos-beteg bizalmi viszony kialakítása. Egy olyan ellátást szeretnék végezni ahova a beteg mindig bizalommal és félelem nélkül visszatér. Sokszor a páciensek rettegve, szorongva ülnek be a fogorvosi székbe. ezért elsődleges célom a beteg megnyugtatása, félelmeinek eloszlatása. Mivel én is ültem már fogászati székben, ezért a fájdalom elkerülése és megszüntetése a legfontosabb számomra. Munkám során arra törekszem, hogy egy megfizethető, minőségi munkát nyújtsak egy nyugodt, barátságos környezetben, ahova a beteg mindig bizalommal visszatérhet. Igyekszem a kezelést úgy elvégezni, hogy az a lehető legjobban megfeleljen a páciens igényeinek, a jó beteg-orvos kommunikáció kialakítása alap szükséglet egy sikeres kezelés véghezviteléhez. Csapatunk kiváló szakmai és technikai háttérrel rendelkezik, így Ön biztonságban erezheti magát a kezelés során. A minőség számunkra nem opció, hanem alapelváras. Keressen fel minket bizalommal.


dr. Maár Nikolett
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán végeztem. Fő szakterületem a fogmegtartó kezelések elvégzése, gyökértömések készítése, majd a fogak esztétikus helyreállítása. Számomra fontos, hogy a konzultációk és kezelések alatt részletes felvilágosítást nyújtsak pácienseim részére, illetve hogy fájdalommentes és precíz munkát végezzek. Célom, hogy a pácienseim mind szakmailag, mind emberileg elégedettek legyenek.
dr.Ashourioun Amir Hossein
2011-ben végeztem a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. 2019 szakorvosi vizsgát szereztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi karán, azóta pedig már az egyetemen is oktatok. Fő szakterületem szájsebészet, implantológia. Munkám során fontosnak tartom pácienseim számára a kellemes környezetben megvalósuló magas színvonalú ellátás biztosítását.


Dr. Szabadi László
2017-ben végeztem a Debreceni Egyetemen. Már egyetemi éveim során megismerkedtem a gépi gyökérkezelés különféle típusaival, később ez az érdeklődésem tovább bővült, több hónapos szakmai gyakorlaton képeztem magam tovább hazánk egyik vezető mikroszkópos gyökérkezelésekkel foglalkozó klinikáján. Igyekszem mindig valami újat elsajátítani, így hazai kongresszusokon és továbbképzéseken veszek részt. Fontosnak tartom a fogak megmentését, precíz gyökérkezelését, majd kezelés utáni funkcionális és esztétikus felépítését. Érdeklődési területem még az esztétikai fogpótlások.